Nyuszis mese

Imola

2023. 03. 21. 07:49:35

Kedves nyuszis mesék húsvétra gyerekeknek:

Nemes Nagy Ágnes: Nyúlanyó húsvétja

Nyúl-mamám te, Nyúl-mamám,
késő van már, nem korán,
azt ígérted, vízre szállunk
húsvét napja hajnalán.
Mert hajózni megtanul
vízmelléki Büszke Nyúl.

Jó, fiacskám, indulunk,
megmutatjuk, mit tudunk,
vízbe szánt a csónak orra,
nyúl-fülünk az orr-vitorla,
halihó, halihé!
szállunk a tyúkól felé.

Fűzfa Terka, jó napot,
szép húsvétvasárnapot!
Látjuk rajtad, Fűzfa Terka,
ágad csupa fűzfabarka.
Adj hát barkát, Terka drága,
húsvéti a barka ága.

Nyiszi! Állj meg a tyúkólnál.
Mi lenne, ha kiugornál?
Kérj a tyúktól friss tojást,
hófehéret, óriást,
majd befestjük szép pirosra,
zöld-pettyesre, kék-csíkosra.

Ki kopog az ól falán?
Hívd a csirkét, Nyúl-mamám!
Így lesz nékem jó napom:
csibe csipog csónakon.

Indulj, Nyiszi, rajta, kész!
Bátor Nyúl a tengerész!
De ki ugrál ott a réten?
Bárány Bandi hófehéren.
Karcsú láb és tejszín bunda,
gyere, Bandi, csónakunkba!

Mennyi minden van a bárkán!
Bárkán ül már Bandi bárány,
bárkán csirke, bárkán barka,
mert a Nyúl most így akarta.

Húzd be azt a fül-vitorlát,
partnak told a bárka orrát,
most kiszállunk, hol a festék?
Tojásfestés: kötelesség.
Nézd, a csónak de ügyetlen,
így nyulatlan és fületlen.

Mennyi munka vár a nyúlra!
Nyiszi lassan megtanulja.
Tojás héját, azt ne törd be!
Be ne ess a kék bödönbe!
Hogyha mindet befejezted,
elvisszük a gyerekeknek.

Lackó mondja: Kelj fel, Évi,
minden sarkot meg kell nézni.
Ágy alatt vagy pad alatt
nem láttál itt nyulakat?
Az ablakot kinyitom:
nincs hajó a patakon?

Mondja Évi: Jaj, a bárkán
elment már a Nyúl, a Bárány,
de a tojás, nagy halom,
itt maradt az asztalon,
kidíszítve teli tállal
tulipiros tulipánnal.

GÁRDONYI GÉZA: A KISCSACSI MEG A NAGY NYUSZI

-Kelj fel kis csacsi fiam – szólt hajnalban a nagy csacsi az istállóban. Kiviszlek ma a mezőre.

Hopp, felugrik a kis csacsi. Összeüti a bokáját. Jó reggelt kíván a mamájánakés kérdezi a fülét vidáman megbillentve.

– Mi az a mező, anyukám?

– A mező – feleli a nagy csacsi – nem egyéb, mint egy nagy-nagy zöld asztal. Olyan nagy, hogy az egyik szélétől a másikig sohase tudod végigenni.

Ez tetszett a kis csacsinak. Táncolva ment az anyja után a mezőre. Amint ott legelésznek, egyszer csak odafut az anyjához a kis csacsi:

– Jaj, de megijedtem.

– Mitől?

– Furcsát láttam.

– Mit láttál?

– Icike-picike kis csacsikat

– Mekkorákat?

– Mint a fülem.

– Nem lehet az.

– De bizony. Úgy ugráltak, mint a szöcske. Gyere, nézd meg, ha nem hiszed.

Odavezeti az anyját. Hát két kis nyúl ül ott a fű között. Éppen mosakodtak.

– Jaj, mit látok? Mekkora két nyulat látok? – kiáltott a kis nyúl.

– Nem nyulak ezek, te kis csacsi – szólt az öreg nyúl.

Az öreg szamár pedig azt mondta erre a fiának:

– Nem csacsik ezek, te kis nyúl.

És mind a ketten barátságosan néztek egymásra.

Mikor jól megnézték egymást, a kis csacsi hazament a nagy csacsival és a kis nyuszi a nagy nyuszival.

Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról

Egyszer volt, hol nem volt,
túl a hegyen, túl a réten,
egy kis erdő közepében,
az erdőben egy tisztáson,
fűszálakból vetett ágyon,
ott, ahol sosem járt ember,
s egy farkas a polgármester,
ahol ezer róka túr,
ott lakott egy kicsi nyúl.

A kis nyúlnak háza nem volt,
szeme kettő, orra egy volt,
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
Szarvas és őz jó barátja,
minden madár jó pajtása,
így éldegélt békességben
a kis erdő közepében.

Így éldegélt, amíg egyszer
meg nem halt a polgármester,
a bölcs farkas, eltemették,
megsiratták, mert szerették.

Az állatok összegyűltek,
egy tisztásra települtek,
éjjel-nappal tanakodtak,
polgármestert választottak.

Róka mondta: - Róka legyen!
Szarvas mondta:
- Szarvas legyen!
Őz kiáltott: - Őzön a sor!
Teli faág, teli bokor,
madár ült minden ághegyen,
s kiáltozták: -Madár legyen!

Addig-addig tanakodtak,
a végén majd hajba kaptak,
míg egy nyúl szólt:
- Most az egyszer
nyúl legyen a polgármester!
Erre elkezdtek kacagni,
- Nem tud az mást,
csak szaladni,
az árnyék is megkergeti,
úgy megijed, hideg leli,
ha ág zörren, rögtön szalad,
vagy meglapul a fű alatt.

Most legyen okos az ember,
ki lesz itt a polgármester?
Szól a bagoly az ághegyen:
- Az a fontos okos legyen!
Akár bátor, akár gyáva,
ész legyen a kobakjába!

Mind így szólnak: - a beszéd!
Próbáljuk ki ki-ki eszét...
Igen ám, de hogy próbáljuk?
Máris szól a bagoly rájuk:
- Aki becsapja a rókát,
az kiállotta a próbát!

Rajta, szarvas! Rajta, őzek!
Lássuk ki lesz a legbölcsebb!
Ki tud győzni az ész tornán?
Ki tud kifogni a rókán?

Felhők közt lakik az égen,
sohasem járt erdőn, réten,
Mégis ő növeszt fűszálat,
zöldbe borít bokrot, ágat...

Nevet csak ezen a róka.
- Ez aztán a nehéz próba!
Jobban tudom, mint te magad,
mi volna más, ha nem a nap!

Most a szarvas került sorra.
- Én aztán megfoglak, róka!
Nincsen lába, mégis szalad,
de mégis egy helyben marad...

Megint csak így szól a róka:
- Ez aztán a nehéz próba!
Jobban tudom, min te magad,
mi volna más : folyó, patak!

Most a kis nyúl került sorra.
- Erre felelj, ha tudsz , róka!
Ha megfelesz, most az egyszer
te leszel a polgármester!
Nincsen szárnya, mégis repül,
fákon, bokrokon hegedűl,
ha nem repül, nincsen sehol,
de mégiscsak van valahol,
nincsen szárnya, nincsen lába,
mégis a világot járja...

Töri a fejét a róka,
ennek a fele sem móka,
hiába, no, nincs felelet,
mondd meg, nyuszi,
hogy mi lehet!

Szól a nyuszi: - Figyelj, róka!
Hogy mi lehet? Mi más volna?
Ismeri a nyár s a tél,
mi lehetne más: a szél!

Kis nyúl főzte le a rókát,
ő állotta ki a próbát,
az erdőben akkor egyszer
nyuszi lett a polgármester.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt,
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

Devecsery László: Ki segít nyuszinak?

– Közeleg a húsvét, s én éppen most törtem el a kezemet! – sóhajtott a nyuszi – Hogyan fogok én így hímes tojásokat festeni…
Ebben a pillanatban kopogtattak.
–Tessék belépni!
Egy kisfiú és egy kislány volt a látogató. Julcsi és Máté: mindketten óvodások, s már napokkal ezelőtt elhatározták, hogy meglátogatják a húsvéti nyuszit.
Kedvesen köszöntötték egymást. Nagy volt az öröm. A gyerekek csodálkozva nézték a nagy-nagy kötést a nyuszkó kezén.
– Hogy’ tudsz bekötött kézzel hímes tojást készíteni?
– Törött kézzel hogyan tudnék… Kesergek is eleget miatta…
– Ne keseregj, majd mi segítünk!
Nyuszi könyvtárából előkereste a Húsvéti hímes című könyvet. Sok-sok mintát találtak benne. Hamarosan munkához is láttak. Nyuszi irányításával készültek a szebbnél szebb hímes tojások.
– Örülnek majd a gyerekek! – lelkendeztek mindannyian.
Ettől a naptól kezdve Julcsi és Máté minden délután meglátogatta a nyuszit. Mire elérkezett a húsvét, a tojások is elkészültek, s nyuszi kezéről is lekerült a kötés.
– Köszönöm a segítséget! Most már magam is boldogulok…
Vidám kedvvel köszöntek el egymástól. Jó érzéssel, könnyű szívvel várták húsvét vasárnapját. Kiszaladtak az udvarra. A fák és a bokrok alatt mindenütt hímes tojások… Az egyik fa tövében két óriási csokoládé nyuszi üldögélt. Mellettük két hatalmas csokitojás. Julcsi és Máté titokzatosan egymásra mosolygott. Az udvar kerítése mögül mintha nyuszi-nevetést lehetett volna hallani.

https://anyanet.hu/

Zelk Zoltán: A három nyúl

Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közelében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott
s felkiáltott: -Mit csináltok?
Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak…

Úgy, úgy bizony, mint az urak! –
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni!

Csacsi szarka, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:

-Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak –
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek.

Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka.
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,
szembe vele farkas haladt:
– Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, ide hallgass!
az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!

Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek.

No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott!
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve:
a medve így szólongatta:
-Hova szaladsz, farkas koma?

– Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepiben jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kisegérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek! –

Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve,
közben a farkas lihegve.

Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk.

Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe.
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve.

-No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre! – kiáltott rája a medve.

Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttam még ilyen csodát!

Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet.

Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben.

Móra Ferenc: A húsvéti tojások

Az erdő közepében, egy vén cserefa alatt kicsi házikó állott. A házikóban lakott Tapsi úr a feleségével meg a két gyerekével. Rendes, jóravaló erdei nyulak voltak Tapsiék, és bár hosszú volt a fülük meg kurta a farkuk, senkinek az erdőben panasza nem lehetett ellenük.

Egy reggelen, éppen újév reggelén, Tapsiné azt kérdezte az urától:
– No, édes apjukom, mit főzzek ma ebédre?
Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:
– Jó lesz egy kis takarmányrépa. Ha meg találsz a piacon édes káposztatorzsát, hozhatsz belőle a gyerekeknek.
A gyerekek nagyon szerették a káposztatorzsát, és örömükben mindjárt ugrálni kezdtek az asztal körül. Tapsiné asszony pedig a cseléddel elment a piacra.
Hanem jó fél óra múlva már vissza is jött megint, átfázva a nagy hidegtől, tüsszentve és üres kosárral.
– Hol van a répa? – kérdezte az öreg nyúl.
– Hát a káposztatorzsa? – kérdezték a kicsinyek.
– A káposztatorzsának már elmúlt az ideje, a répáé még meg se jött. A vásáros kofák a nagy havazás miatt be se jöhettek a falvakból, még csak gyönge fahéjat sem tudtam venni. Egy pár fiatal fának szóltam ugyan visszajövet, de ők azt mondták, hogy ebben a kegyetlen hidegben nekik is kell a héjuk.
Az öreg nyúl megvakarta erre hosszú füle tövét, a kicsinyeknek pedig sírásra állott a szájuk. Kevés szecska volt ugyan még a kamrában, de ilyen napon, újév napján még a mezei egér asztalán is különb ebédet tálalnak föl.
Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:
– Baj, hát baj, de azért nem kell ám mindjárt sírni!
Aztán odafordult nyúlné asszonyhoz, hogy öltöztesse fel jó melegen a gyerekeket. Az asszony fel is öltöztette őket, meleg kendőt is kötött mindegyiknek a nyakára.
– Gyerekek – mondta az öreg nyúl –, menjetek át a tisztásra az erdész bácsihoz. Köszöntsetek rá illedelmesen, mondjátok, hogy boldog új évet és jó egészséget kívántok neki, és hogy jó szívvel venném, ha valami kis finom főzelékfélével segítene rajtunk.
A gyerekek mindjárt szaladni akartak, de az apjuk utánuk szól:
– Azt mondom, ne bácsikázzátok az erdész urat, hanem szólítsátok tekintetes úrnak.
Az anyjuk pedig azt mondta:
– Meg ne álljatok a jégen csúszkálni! Ha meg azokkal a bolondos vizslakölykökkel találkoztok, kerüljétek el őket okosan, hogy fogócskát ne játsszanak veletek megint.
A gyerekek kézen fogva mentek az erdőn át, az erdészlak felé. Meglehetősen jól viselték magukat, csak néha böktek meg alattomban egy-egy havas bokrot, hogy egy kis havazást csináljanak. Az erdész urat a kert alatt találták a három kisfiával. A kisnyulak elmondták a mondókájukat, az erdész meg tüstént beküldte a fiait az erdésznéhez, hogy adjon valamit a nyulaknak. Adott is négy-négy nagy répát. A kisnyulak a répákkal hazafelé mentek. Mikor az ismerős erdőbe értek, jókedvük kerekedett, és futkosni kezdtek. Azzal ijesztettek egymásra, hogy „Jön a róka!” Aztán nagy versengéssel iramodtak a házuk felé. Aznap nyúléknál igen jó ebéd volt. Első fogásuk répaleves, aztán pirított répa répamártással, a harmadik fogás répafőzelék, végül kirántott répa. A télnek vége lett, és a nyulak egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy a hó elkotródott a házuk tájékáról, és hogy régi ismerőseik, a vándormadarak megint ott csicseregtek a fák között, csodálatos dolgokat mesélve idegen országokról, hol a télen jártak.
A nyulaknak most már nem kellett többé az erdészhez fodulniuk, ha megéheztek, mert az erdő tele volt bársonyos fűvel és illatos herével. Hanem azért nem feledkeztek meg erdészékről.
Éppen húsvét éjjelén, a legnagyobb csendben furcsa egy társaság sompolygott az erdészék kertjébe: elöl Tapsiné ment, egy-egy piros tojást vitt a hóna alatt. Aztán Tapsi úr jött, ez meg akkora húsvéti tojást hentergetett maga előtt, amelynél nagyobbat és szebbet sose láttam. Kék bársonyból volt ez a húsvéti tojás, aranyabronccsal. Aztán jöttek a többiek, ők meg kosárban, pici szekérben hozták a sok húsvéti tojást. Mikor a kertbe értek, a kicsinyek ügyes fészkeket raktak a fűben, a bokrok alatt, az öregek meg óvatosan elosztogatták a tojásokat a fészkekben. Aztán uzsgyi!, visszairamodtak az erdőbe.
Másnap az erdész már korán reggel lent járt a kertben. Később leszólította a gyerekeket is:
– Gyerekek – mondta –, nekem úgy rémlik, mintha nyomokat látnék. Ha itt jártak, akkor itt is hagytak valamit. Jó lesz egy kicsit körülnézni a bokrok alatt.

A gyerekek szétfutottak a kertben, aztán itt is, ott is hallatszott az örömkiáltásuk, amint egy-egy húsvéti tojással megrakott fészekre bukkantak. Az a kék bársonyos, aranyabroncsos tojás, melyet Tapsi úr maga görgetett be a kertbe, tele volt cukorral. Én is megkóstoltam, mert éppen akkoriban vendégségben voltam az erdészéknél, és egész komolyan mondom, hogy alig ettem még ennél édesebb cukrot.