A legegyszerűbb társasjátékok
A következő társasjátékokban az a közös, hogy játékszabályuk nagyon könnyen megérthető, gyorsan és könnyen tanulható. Kevés időt kell a szabálykönyvre szánnunk, mégis sokan sokat nagyon jót játszhatunk velük.
Karácsonykor általában nem csupán a szűk család gyűlik össze, hanem szélesebb kör. Sokszor kicsiktől a nagyszülőkig szeretnének együtt játszani.
Fontos, hogy olyan játékot válasszunk, amit nem kell sokáig magyarázni, hogy akik nem szoktak társasozni, azok is gyorsan bekapcsolódhassanak.
Miért más ez az ajánló, mint egy "sima toplista"?
Az ajánlók többségét az eladási adatokból illetve a népszerűségi listákból szoktuk nektek összeállítani. Azonban ez az ajánló most azért különleges, mert a dolgozók kedvenceit gyűjtöttük egy csokorba nektek.
Az biztosan érthető, hogy teljesen más úgy játékot ajánlani, hogy nemcsak véleményeket, játékszabályokat olvasunk el róluk, hanem saját magunk is játszunk velük akár egymással, akár pedig saját családunkkal, barátainkkal. Úgyhogy ez az ajánló ettől különleges, hogy ebben azokat olvashatjátok, amikkel otthon mi is szívesen játszottunk. De azt is tudnotok kell, hogy a munkánk része is, hogy játszanunk kell (milyen szomorú, igaz? :)), de sokkal kevesebbet játszunk, mint amennyit szeretnénk.
Erika és családja, ezeket játszottuk karácsonykor:
Első látásra azt gondoltam, hogy a tiniket nem fogja megfogni, mert vannak benne kártyák, amik tükröt tartanak mások vagy magunk elé. De meglepetésemre a fiam elvitte a szilveszteri bulira is, és ott is játszottak vele a haverokkal. Bár sok könnyed és vicces kérdés is van benne.
Szintén olyan családi körben jó, akik jól ismerik egymást. Egyben vicces és egyben önismereti játék is. Tökéletes választás meghitt karácsonyi vagy egyéb családi estékhez. Nagy előnye nagy társaságban, hogy nem kell hozzá játéktábla, nagy asztal körül csak beszélgetünk és tippelünk, hogy kire igaz leginkább az állítás.
A Kaméleon társast is nagyon szeretjük, ez a játék hasonló, a különbség, hogy itt rajzolni kell. Nem kell hozzá rajztudás, inkább blöffölési készség.
Ez az örök kedvenc, amit mindig vinni kell. A Karib-tenger kalózaiban tünt fel ez a játék. Tippelős, blöffölős, izgalmas kockajáték.
Pár perc alatt elmondható játékszabály, akár 18-an is lehet játszani nagy családi összejövetelen. A nevetések és bosszankodások játéka, ahol a következő kártyalap vagy nagyon jó lesz, vagy elbukod azt a kört.
Korlátozott példányban kapható még csak ez a magyar fejlesztésű társasjáték. A játék maga nem annyira politikai, inkább vicces partijáték, amit a rögtönzött beszédek tesznek nagyon mókássá, az időre teljesítés pedig izgalmassá.
Réka
Idén is ez került elő először, mert a 8 éves unokahúgomtól kezdve a kamasz fiaimig, rajtunk keresztül a nagymamákig mindenki örömmel játssza.
Nagyon kellemes meglepetés volt nekünk a Flip7. Izgi, vicces, könnyed, amit megint csak a nagymamákkal is tudtunk játszani. Majdnem lekörözte a Skyjo játékot, de csak majdnem! Örülök, mert ha ajándékot kell vinni valahová, akkor ez tuti!
Nálunk egyébként a partijátékok a kedvencek. Idén sok nevetés és sok játékkal töltött óra kapcsolódik az alábbi játékokhoz is:
Különböző szörnyeket kell megjegyezni, és fejből körbeírni a többi játékosnak, hogy minél pontosabban le tudják rajzolni.
A játék során el kell kerülnünk, hogy a szomszéd piszoárból eltaláljanak minket. A grafikái viccesek, könnyű a játék menete, csak jól kell blöffölnünk, hogy félrevezessük a játékosokat. A játékot az nyeri meg, aki 3 "megúsztam" pontot szerez.
Szórakoztató kártyajáték, ahol igyekszünk minél előbb a kezünkben lévő 5 betűkártyával szavakat mondani a felmerülő témákra.
Szandra
Idén vagy 5 embernek tanítottam meg, és azóta is örömmel (persze néha bosszankodással együtt) játsszuk. Ezért nagyon szemezem a Ticket to Ride Legacy kiadásával is.
A Hitster játék mindegyikét megvettem már, mert megunhatatlan, mert imádjuk a zenét!
Az igazság az, hogy az én családom nagyon szereti a szivatós játékokat, és ez tényleg az. Ugyhogy nálunk ennél a játéknál tényleg "Nincs kegyelem"!
Berni
A céges bulin nekünk is nagyon megtetszett a Flip7 és a Banán Buli Balhé, ezért ezeket mindenképpen beszerzem magunknak is otthonra.
Alapjáraton az ország-város játékot mi nagyon szeretjük és ez a játék hasonló hozzá. Itt nem a megszokott kategóriákkal találkozhattok, és a dobókocka fogja meghatározni milyen betűvel kell a feladatkártyákhoz szavakat írni.
A Skyjo nálunk is örök, és ezzel is nagyon sok kört lejátszottunk. A párom nem igazán szokott beszállni a játékokba, de ezzel még ő is szívesen játszik.
Mivel egy majdnem két éves kisfiú anyukája vagyok, a gyerekjátékok voltak 2025-ben a főszereplők.
Tibcsi nagy kedvence a:
Még inkább legtöbbször inkább apa építményét szereti lerombolni, de a csörgő golyó nagyon tetszik neki. Most már azért látok néha hajlandóságot egy kis építésre is, szóval szerintem sokáig elő fog még kerülni ez a játék.
1 éves szülinapjára kapta, de máig előkerül. Mindig pakolgatja az építőkockákat bele. Néha egy két elem repül is, ezért tök jó, hogy puha, nem tudja magát megsérteni vele, illetve minket sem. Szereti tologatni, persze más játékokat, autókat is pakolgat bele.
Mivel a járművek iránt nagyon érdeklődik, ezért az egyik kedvence a a lemosható, csempére tapasztható járművek. A fürdőkádban órákig el tudna vele lenni, ahogy lemossa a járműveket, meg a csempén pakolgatja ide-oda őket.
Szandi
Nálunk nagy kedvenc. Tesómékkal szoktunk legtöbbször játszani, nekik is nagyon tetszik. Könnyen át tudtam adni a játékszabályt, de a játék folyamán azért mindenki goldolkozik is rajta, hogy mit gyűjtsön be, merre lépjen. Fejlesztést, vagy inkább megrendelést teljesítsen. Gyönyörű játék, az apró csészékért és a mini hozzávalókért mindenki odavolt. Már a Hab a tortán kiegészítőt is megvettük hozzá, mellyel sütiket is készítenünk kell a rendeléseknél. Még élvezetesebb a játék az új fejlesztésekkel és akciókkal.
Nagyon sok féle játékunk van már otthon, de mi általában a gyűjtögetős, nem túl bonyolult, de azért gondolkodósabb, taktikásabb játékokat szeretjük. A sima Splendorral sokat játszottunk a boltban, így mikor kipróbáltuk a csajokkal a Marvel változatát, nekem sokkal jobban tetszett az összetettebbsége miatt. Például muszáj nagyobb értékű kártyát is megvásárolnunk, hogy a zöld zsetont megszerezhessük, hisz az is kell a győzelemhez. Nászajándékba kaptuk a munkatársaktól még 2021-ben, azóta nálunk rendszeresen előkerül.
Partijátékok közül nagyon szeretjük a Fröccs társasjátékot. Könnyed társas, ahol fröccsöket kell készítenünk, különböző minőségű borokból és szódából. A karaktereink képességét fel tudjuk használni segítségül. Igaz mi annyira nem szeretjük a szivatós játékokat, de néha azért kénytelenek vagyunk kijátszani egy zsíroskenyeret, vagy egy törött poharat. Ehhez is beszereztük már a kiegészítő Kisfröccs társasjátékot.
Imola
Egy 2 éves kislány és egy 6 éves kisfiú anyukája vagyok, így az utóbbi években a kisebbeknek való játékok kerültek nálunk előtérbe, a hosszú társasjáték partik és a Mars terraformálása még egy kicsit várat magára.
A kisfiam kedvenc ajándéka volt idén, mely 30 varázslatot tartalmaz. Ez egy kémiai kísérletezős játék, 8 éves kortól ajánlott, de szülőkkel együtt már szerintem 6 évesekkel is játszható. A kisfiam nagyon szeret kísérletezni, mindenfélét összekutyulni, hogy aztán megnézze mi sül ki belőle, szóval ezt a játékot neki találták ki. Az üst a benne lévő színes löttyökkel világít és gőzölög, mintha csak a Harry Potterben lennénk, ez még a kicsit is nagyon lenyűgözte.
A barátnőm kisfiának választottam karácsonyra, mert nagyon szeret matricázni és rajong a járművekért is. úgyhogy le volt nyűgözve a sok-sok munkagéptől, és mikor meglátta, hogy a matricák felhajthatók és 3D-s jelenetek játszhatók el velük, az már csak hab volt a tortán. Azóta is többször előveszi, hosszú ideig eljátszik vele, a matricák leszedhetők és újra felragaszthatók, így mindig új mesét talál ki velük.
A kisfiam kapta a nagyszülőktől. Vicces, könnyen tanulható kártyajáték. Sajnos ő még nem igazán kapott rá a társasjátékokra (remélem ez hamarosan változik), de ez a kártyajáték még neki is nagyon tetszik, jókat nevet a mókás állatos kártyákon és nagyon örül, hogy a játék közben végre lehet legálisan füllenteni, sőt kell is!
Andi
Kifejezetten saját részre vásároltam, mivel 14+ -os korosztálynak ajánlott egyszemélyes logikai játék. A könyvben 120 feladvány van, viszont már a 38. szintnél nehézségeim támadtak. A lányaim örömmel segítettek be a feladványok megoldásába. Volt, hogy egyszerre 3-an próbáltunk kirakni egy feladványt. Így lett az egyszemélyesen logikai játékból egy kellemes családi időtöltés.
LOTTI KAROTTI (4 éves kortól - vicces, családi társasjáték)
Örök kedvence lett a kisebbik lányomnak. Minden alkalommal minimum 5-6 kört kellett játszanunk. Nem a klasszikus „ki ér be előbb a célba” játék, hanem egy izgalmas, néha süllyesztős, szerencsén múló szuper kis társas.
Nem bántam meg, hogy megvettem. Kis mérete miatt könnyen elfér a táskában, így szinte mindig velem van. Baráti összejövetel alkalmával próbáltam ki először. A pici bábuk és az egyszerű mágneses tábla ellenére, nagyon jó volt vele játszani. A baráti társaság tetszését is elnyerte, hogy simán csak előkaptam a táskámból, és már indulhatott is a sakkparti.
Izgalmas, pörgős játék. A mágneses kövek nemcsak vonzzák, de taszítják is egymást, így még érdekesebb a játék. Saját tapasztalatunk alapján, a zsinór terjedelmét érdemes nem teljesen kihasználni. A kisebb körben kialakított zsinór izgalmasabbá és nehezebbé teszi a mágneses kövek lerakását úgy, hogy az ne vonzza magához a már lerakott köveket.
Betti
A smart games egyik újdonságát kapta karácsonyra a 11 éves fiam. Nagyon szereti a logikai játékokat, több játékunk is van ebből a márkából. Egyszemélyes játék ellenére a feladványokat felváltva oldjuk meg.
11 éves ikreimnek és 14 éves lányomnak jó választásnak tűnt egy tartalmas beszélgetéshez. Hosszú szünet alatt többször elővettük esténként és jókat beszélgettünk, nevettünk. Sokat segített megismerni az érzéseiket, elfogadni hogy vannak dolgok amiket másként látunk szülőként.
Elsősorban a lányokkal közösen készítettünk ékszereket az otthoni kreatív készlet díszítőelemeit is felhasználva sok szép műgyantás ékszer készült.
Kevésbé társasjátékot szerető kiskamasz gyerekekkel jókat játszottunk vele. Gyors, pörgős menetek miatt is ideális játék nekünk. Viccesnek találták ahogyan a búvár kezét lábát leszedik. Persze játék végén máshova kerültek vissza a végtagok.
Cikket írta: Szandi - Több mint 10 éve vagyok az Okosjáték csapatának tagja, szakmai tapasztalataimat és a játékok iránti tudásomat itt, a mindennapi munka során sajátítottam el. Élvezem, hogy a munkám a hobbim is.
Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, kövess minket itt is: