Santorini társasjáték vélemény

Santorini társasjáték vélemény

A Santorini társasjátékot több, mint 30 éve fejlesztette egy matematika tanár, Dr. Gordon Hamilton.

Akkor még "minimál", egyszerű kinézetű játék volt. De egy gyönyörű, talán az egyik legszebb, szemet gyönyörködtető társasjátékként nőtte ki magát.

A kedves grafika miatt azt hihetnénk, hogy csak egy gyerekjátékról van szó, de a játékmenet a komoly stratégiákat kedvelőket is rabul ejti.

Santorini gyönyörű szigetén vagyunk. A cél, hogy fölépítsünk egy háromszintes tornyot és mi lépjünk elsőként a tetejére.

A játékszabály pár perc alatt megtanulható. A játékosok lépnek egy bábuval, majd építenek egy szintet - szigorúan ebben a sorrendben.
A játék nem csupán azzal érhet véget, hogy valakinek sikerül a harmadik szintre lépni, hanem ha valaki nem tud lépni vagy építeni, akkor elveszti a játékot.

A játékot az istenkártyák teszik még izgalmasabbá, amik egyedi képességeket adnak a játékosoknak.
Az istenkártyák leosztását néha igazságtalannak érezhetjük, hogy valakinek jobb jutott, valakinek kevésbé. De legközelebb akár mi választhatunk elsőként, és akkor lecsaphatunk arra az istenkártyára, amelyiket a legjobbnak gondolunk.

Nem csupán a játékszabály elsajátítása gyors, de maga a játék is pörgős. Így sokak számára vonzó. Ideális családi társasjáték gyerekekkel, de szülők kettesben is játszhatják „magasabb szinten”.

Úgy gondolom, hogy a Santorinit ketten a legjobb játszani. Így igazán pörgős, több fővel játszva ritkábban jutunk sorra, így nehezebb taktikázni, túl gyorsan épülnek az épületek. Na persze azért többen játszva is azért garantáltan a legjobb társasjátékok között van!