Kooperatív játékok, együttműködős játékok

Kooperatív játékok: Az együttműködési készség, szocializáció játékai. Ahol nem az számít, hogy ki nyer! Kooperatív társasjátékok.
Rendezés:

Kooperatív, csapatépítő játék, ahol az egyén egyedül mit sem ér 3+1 tipptársas!

Sokszor hallani, hogy egy versenyben nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel és a szórakozás, a kooperatív vagyis csapatépítő játékok pedig pontosan ezen a kijelentésen indultak el, megtanítva a játékosokat, hogy ne egyénileg küzdjenek a győzelemért, hiszen a sok kicsi együtt megy csak igazán sokra, összefogva könnyebb elérni az áhított célt! 

Kooperatív játékok óvodásoknak és nagyobb gyerekeknek is nagyon hasznosak. Óvodás korban még nehezen viselik a gyerekek a vereséget, a társasjátékok megszerettetésében viszont segítenek a kooperatív játékok. Vannak félig kooperatív játékok is, ha egy csapat tagjaként veszít a gyermek, könnyebben elviseli. Később már a nem kooperáción alapuló, hanem egymás ellen játszható játékokat fokozatosan be lehet vezetni. Vannak békésebb és vannak kiélezettebb egymás elleni helyzeteket adó társasjátékok. Érdemes közöttük okosan válogatni. Ha sok ismeretlen még pici gyermek játszik együtt első alkalommal, az együttműködési játékok lehetnek a legjobbak, hogy ne legyen sértődés a játék végén.

 

Árukereső.hu Árukereső.hu