Termékek Menü
0

Előnyök

Akár 1 munkanapos kiszállítás
Minden vásárlásodhoz ajándék
 

Játékok kicsiknek – a tanulás kellemesebbé tétele

A kicsiknek olyan játékot érdemes a kezükbe adni, amely egyrészt a korukhoz illő, a fejlettségi szintjüket támogatja, illetve ami leköti őket, és aminek a segítségével tudnak is valamit tanulni.

Nézzük, hogy milyen játékokat adjunk a kicsinek. Játékok kicsiknek, hogy kellemes legyen a tanulás. Fontos, hogy a játékok kicsiknek mindenképpen a korosztályhoz kötöttek legyenek, ugyanakkor ez nem egy nagyon erős szabály. Ez inkább arra értendő, hogy a nagyon piciknek ne adjunk olyan játékot, amelyet lenyelhet, vagy amelyet ha a szájába vesz, akkor különféle káros dolgok kerülhetnek a szervezetébe. Kerülendő például a plüss játék vagy az apró játékok, vagy azok, amelyek szétszerelhetőek kisebb részekre.

A játékok kicsiknek akkor előnyösek, ha az azzal való játékkal tanul is valamit a gyermek, esetleg valamilyen készsége fejlődik, jobbá válik. A lényeg azonban, hogy ne próbálja ráerőszakolni a különféle játékokat a gyermekre, inkább bízza rá, hogy mivel szeret játszani. Természetesen próbálkozni érdemes, hiszen a játékokat érdekessé is lehet tenni, történeteket fűzni köré stb. A játékok kicsiknek általában olyanok, hogy még egy szülőre is szükség van, ugyanakkor nagyon fontos, és hasznos az az együtt töltött idő, amelyet szülő és gyermek a játék mellett együtt tölt el. A kirakók, puzzle játékok, a fa kockák, a színezés mind valamilyen készséget fejleszt, és kiváló délutáni szórakozásnak is bizonyul.

Játsszunk a gyermekkel, válasszunk olyan fa játékokat például a kicsiknek, amelyekkel tanulhatja például a formákat, a színeket, vagy akár az illesztést is. Vannak már olyan fa játékok, amelyeknek a darabjai különféle színűek, méretűek és formájúak, ezt nagyon sok gyermeknek ajánlják, hiszen a legkisebbek megtanulhatják vele a fogást és a tapintást, a kissé nagyobbak a méretet és a színeket, később pedig egymásra illeszthetik őket, építhetnek belőlük, amellyel már a finom-motorika is fejlődik – pedig még csak az egyszerű építő kockákról esett szó.

Tartalomhoz tartozó címkék: Cikkek