Termékek Menü
0

Előnyök

Akár 1 munkanapos kiszállítás
Minden vásárlásodhoz ajándék
 

Egyedül haza az iskolából biztonságban?

Ha úgy döntünk, hogy egyedül mehet haza a gyermek, hogyan készüljünk fel?

  • Tanítsuk meg gyermekünknek a biztonságos közlekedés szabályait
  • Ha megoldhatjuk és van rá lehetőségünk, csak akkor kezdjen egyedül hazajárni gyermekünk, amikor már Ő is igényli, szeretné. Ha még nem érzi magát alkalmasnak rá és meg tudjuk oldani a kíséretét, ne erőltessük, várjunk még vele.
  • Fokozatosan vezessük be a hazajövetelt egyedül: Mielőtt egyedül engednénk haza, akár hetekig kísérjük őt az útvonalon hazafelé. A vége felé már „tisztes” távolságból, amikor már nem szólunk bele a közlekedésébe

  • Jó, ha gyermekünk az általunk és általa ismert, előre megbeszélt, jól bejáratott, lehetőleg mindig ugyanazon útvonalon közlekedik
  • Szervezzük meg, hogy azokkal együtt jöjjön haza, akik a közelünkben laknak
  • Ha együtt jönnek haza, tanítsuk meg, hogy hülyéskedés közben még jobban oda kell figyelni, mert ha több gyerek együtt közlekedik, hajlamosak kevésbé odafigyelni. Úton való átkeléskor nincs viccelődés, akkor csak arra figyelünk!
  • Télen hamarabb sötétedik, gondoljuk át, hogy továbbra is egyedül engedjük haza a megszokott időben, vagy korábban eljöhet a suliból, vagy télen menjünk érte
  • Célszerű, hogy legyen nála mobiltelefon, de a legolcsóbb fajtákból való, hogy ne lopják el tőle, viszont tudjon telefonálni ha szükséges
  • Tanítsuk meg, hogy mit tehet vészhelyzetben kutyák és emberek ellen (ld. lentebb)
  • Érdemes azokat a zárakat lecserélni, amelyek nehezen nyílnak
  • Az egyedül hazajövetelt jó, ha megelőzi az egyedül otthon lét. Először csak pár percre (pl. kimegyünk a kertbe füvet nyírni), majd több időre: leugrunk a sarki boltba, majd akár fél órára: elmegyünk a kicsiért az óvodába. Hogy mikor jön el ez az idő, a gyermektől is függ, hogy mennyire igényli és mennyire önálló.
  • Tanítsuk önállóságra más téren is. Ha egy gyermek már sokmindenben önálló, magabiztosabb lesz az egyedül hazajövetelben is.

 

Önvédelmi tippek gyerekeknek:

Könnyebb a rossz helyzetet megelőzni, mint a már belekeveredett helyzetből kijönni. Így nagy szerepe van a megelőzésnek.

Hazafelé olyan útvonalat válasszunk, ahol több ember van, ne menjünk elhagyatottabb kis utcákba, inkább kerüljünk, menjünk kicsit hosszabb úton.
Otthon senkinek ne nyissunk ajtót. Ha hazaért, zárja be az ajtót és húzza is ki a zárból.
Ha valaki telefonál és egyedül van otthon, soha ne árulja el, hanem azt mondja, hogy  „Nem tud most anya vagy apa telefonhoz jönni”.
Ne fogadjuk semmit el idegenektől, ne menjünk el idegennel sehova!
Ha valaki azt mondja, hogy „Jött értünk, mert szüleinket baleset érte, stb.” Kérjük a jelszót, amit előzőleg szüleinkkel megbeszéltünk.

Járásunkkal, viselkedésünkkel olyan magabiztosságot sugározzunk, hogy ne minket válasszanak ki. Emelt fővel, magabiztosan közlekedjünk az utcán.


Figyelj az utcán! Ha gyanús embert, vagy bandát veszel észre, kerüld ki őket, menj emberek irányába! Ne nézz a szemükbe, azt kihívásnak vehetik! Ha úgy érzed, hogy kiszemeltek, tegyél úgy, mintha észrevettél volna ismerőst, és mosolyogj, integess (ne abba az irányba, ahol az illetők vannak, nehogy felingereld őket).

Ha már megtámadtak: Ne hezitálj, minél előbb védekezz vagy fuss el minél gyorsabban, minél messzebbre, emberek/tömeg irányába.

Ha fenyegetve kérik a pénztárcádat, telefonodat és félsz nem odaadni, ne a kezébe add, hanem dobd el a háta mögé jó messzire, és szaladj el amilyen gyorsan csak tudsz! Lehetőleg olyan irányba, ahol vannak emberek. Ne azt kiabáld, hogy „segítség”, hanem hogy „tűz van” vagy „megloptak”, ezekre sajnos jobban odafigyelnek az emberek.

A legtöbb tolvaj úgy kezdi, hogy megkérdezi hány óra van? Ne vedd elő a telefonodat, hanem nézz ki valaki felnőttet az utcán, és mondd, hogy „Nem tudom, talán kérdezd meg tőle”, vagy te menj oda másokhoz akiktől megkérdezed a pontos időt.

Ne add oda idegennek a telefonodat, hogy felhívjon valakit!

Érdemes valamilyen küzdősportra elmenni, akárcsak egy önvédelmi alapfokú képzésre, főleg lányoknak!

Mit tegyen a gyerek, ha egy támadó kutyával találja magát szemben?

  • Első és legfontosabb: NE fussunk el!
  • Ne sikítsunk, ne kapálódzunk a kezünkkel
  • Ne támadjunk, ne ijesszük a kutyát, de az ellenkezője is igaz: ne mosolyogj, ez ingerelheti
  • Próbáljunk nyugodtak maradni, magabiztosan mondani: „Állj” „Menj haza”
  • Lassan emeljünk magunk elé egy tárgyat (táskát, szatyrot, stb.) ami nálunk van, mert a kutya ha támad lehet, hogy azt fogja megharapni
  • Ne fordítsunk hátat a kutyának
  • Ne nézzünk a szemébe, kerüljük a szemkontaktust
  • Lassan, kis lépésenként hátráljunk a kutyától
  • Ne feküdjünk le! Ha elestünk, minél hamarabb keljünk fel!

Önvédelmi tanfolyam gyerekeknek Budapest 16. kerületben! Érdeklődni: 20-514-1904

Ezen cikket kérnénk kizárólag a forrás megjelölésével ( www.okosjatek.hu ) használják fel!  Lásd Szerzői Jogi Nyilatkozatot!

További hasznos cikkek:

http://www.megfelemlites.hu/#!diakoknak/c1dp

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Cikkek